Egy hang zúg fejemben
(Semmi sem örök)
hasítóan; ekkor, mint egy dinnye, burám szétreped,
Hoppá, már el is törött!
Folyik ki a zagyva gondolatlé,
Hömpölyög a gané,
Büdös, gennytől zöld,
Bántó gondolat, fertőzött,
S miként terjed,
Kinyújtja feléd esetlen kezét,
Be akar rántani,
Meg akar fojtani,
Azt mondani, egyszer nem leszel,
Felnyílik szemed, nem lüktet értem melled,
Nem vágysz karomra, köpsz majd szavamra,
Bármily édes is az.
S én ott állok mint egy bolond kamasz,
Kinek leszarták szívét.
Egy lehajtott fejű mamlasz,
Akinek a világ elveszítette színét.
Folyjon ki mind belőlem,
Mind, mind, majd lezárom koponyám,
Nem engedem vissza ám,
S felkiáltok, megöltem, megöltem!
De mindig visszakúszik a méreg,
Újranő bennem a féreg,
Vergődik agyamban,
Az orvosság! – vinnyogom magamban.
De te sehol sem vagy…
Sietek haza combodra rakni összevarrt fejem,
Mondogatni veled szépeket s igazat,
Követelem, kiáltsd újra,
Ismételd el, hogy mindig velem maradsz.
Nem érti, de tudja:
Félek vagy mi a fene,
De nem is én,
Hanem ez a lény,
Itt belül,
Jár, soha le nem ül,
Forgolódik kényelmetlenül,
Bár kitéphetném csipesszel,
Vagy lenne rá valami ellenszer.
Visszajáró vendég,
Bár soha nem hívom,
Ilyeneket kitessékelnék
Gorombábban, ha nagy a kínom.
Kérlek, mond újra, mit ezerszer mondtál kedves,
Mond mosollyal hogy csak miattam nedves.
Kiáltsd, hogy szeretsz,
Tudom, unod,
Inkább a tévét bámulod,
De nekem kell a megnyugvás,
Nem hallod szívem, ahogy ás?
Én igen, szüntelen,
Beteg agyvelőm, nem sajátom eszem,
Elfoglalta valami, zászlaját most tűzte ki,
Mélyen belenyomta idegembe,
Nem távozik,
Itt marad,
Megrakta fészkit,
Láttál ilyen madarat?
Kitépném a tollát,
Eltörném a szárnyát,
Kidobnám az útra,
Belenyomnám a kútba.
Hiába zúzom szét elmém pajzsát,
S eresztem ki ezt a vigyorgó szájú, éles karmú macskát,
Fülemen visszakúszik,
Nyávog, sír, hisztizik,
Cirógasd meg kérlek a bundáját,
Vagy vágd ki nyelvét, törd hátra körmét!
Tudom is én,
Csak hallgattasd el!
Mondd unhatatlan,
Hihető érzelmekkel,
S ha erőd lankadatlan,
Győzünk!
Elaludt…
Üzenetet hagyok zsebében,
Mikor felkel sebtében,
Azt olvassa majd levelén,
Elbóbiskoltál te szegény,
Ágyad immár máshol van,
Szerelemem agyában,
De én majd onnan kiátkozlak esküszöm,
Hisz te búgtad elején bennem,
Semmi sem örök,
Áshatod gödröd.
